Elgondolkoztam, vajon milyen lenne az élet ebben az országban,
- ha nem akarnánk folyton bizonygatni a saját igazunkat
- ha nem mások kárára tudnánk csak érvényre jutni
- ha nem éreznénk állandó szükségességét annak, hogy saját értékességünket bizonyítsuk mások és saját magunk előtt...
- ha nem kezdenénk el egyből moralizálni és fölényesen minősíteni mások megnyilvánulásait, hanem inkább megpróbálnánk fényt deríteni arra, hogy valójában miért is tett úgy a másik, ahogy.
- ha tudnánk bocsánatot kérni, amikor elrontunk valamit. Egyáltalán felismernénk és beismernénk, hogy elrontottuk, és nem másokra hárítanánk saját szégyenünket. Miért is olyan nehéz bocsánatot kérni? Mert féltjük saját büszkeségünket és önérzetünket. Ezért bocsánatkérés helyett inkább, mit teszünk? Megfordítjuk a tükröt és és azt mondjuk, hogy helyesen cselekedtem, csak te nem vagy képes megértni, hogy rosszul gondolkodsz! Ördögi kör...
- ha megtanulnánk alázatosnak lenni...
- ha többet örülnénk, mint amennyi időt az idegeskedésre, marcangolásra és a gyűlölet kultúrájának művészi kiépítésére költünk...
- ha tudnánk imádkozni másokért, önmagunkért, az országért...
- ha nem félnénk a bűneinktől...
- ha nem anyáznánk a villamoson :)
Nem akarom megmondani a frankót bármennyire is úgy tűnik. Ez a pár gondolat önmagam számára is követendő kell legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése