Telnek-múlnak a hétköznapok. Építem parányi kis életemet. Tanulok, tanítok, dolgozom. És aggódom néha. Aggasztanak a küzdelmeim. Küzdelmek az egyetemen, az emberi kapcsolatokban, saját énemben, stb. Amik persze teljesen természetesek és egészségese és jó, hogy vannak.
De aztán egyszer csak felnézek és rájövök, hogy basszus... mennyiremennyiredemennyire apró vagyok. Hol vagyok én a mindenséghez képest? Mit érek én? Semmit! Semmi hatalom nincs a kezemben. Porszem vagyok, még annyi sem. És én ennek a porszemnek az apró-cseprő dolgaiért aggódom, küzdök, ezekért próbálok ügyködni úgy, hogy az minél jobb és szebb legyen nekem. Dehát hol vagyok én a végtelenhez képest? Sehol.
Önzően élek...
"Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése