Gondviselés

Még a nyáron, egy Margit-szigeti napfényes beszélgetés alatt egy jóbarátom mesélt nekem egy cégről, amiben benne van. Elmondta, miért szeret benne lenni, miért szereti csinálni és hogy becsületes pénzt tud vele keresni. Nagyon vonzónak tűnt számomra, és ami még izgalmasabb, felcsillant a lehetőség, hogy én is beléphessek ebbe. Így aztán ősz elején addig fúrtam, faragtam, mígnem találkoztam a cégnek a vezetőjével, aki azt mondta, megvan bennem a "kisugárzás", bátran beléphetek. Ehhez mindössze egy pár napos képzést kellett volna elvégeznem, aztán irány horány, csinálhattam volna. Azonban akkor úgy láttam, most nincs erre szabad kapacitásom, így még várnék vele. Semmi gond nem volt, annyi időt kaptam, amennyit szerettem volna. Zsír.

Aztán most novemberben úgy alakult, hogy el tudom kezdeni. Fel is hívtam a fővezírt, aki nagy örömmel és nyíltsággal fogadta a hírt. Hétfő volt akkor, szerdán mehettem volna. Azonban amint letettem a telefont valami elszakadt... Nagyon érdekes dolog történt. Egy pillanatra bezárult minden, ami a külvilágból érkezett és valami megszólalt nagyon nagyon nagyon mélyen. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mi volt. Nem merem azt mondani, hogy a lelkiismeretem, sem azt, hogy valami Freud féle tudattalan. Nevezzük intuíciónak. A lényeg, hogy mintha egyenesen belesúgta volna a fülembe, hogy NE! ÁLLJ! NE CSINÁLD!
Kétségbeestem. Ugyanis nagyon, de nagyon szerettem volna elkezdtem ezt a dolgot, erre most valami hülye hang azt mondja, hogy ne?? Mi a franc van? - kérdeztem magamtól nagyon dühösen. És habár minden tudatosságom és racionalitásom ellenkezett vele, írtam egy emailt a főninek, hogy bocs, de mégsem...
Aztán persze jött az önmarcangolás, hogy "dehülye vagy, hát itt volt a lehetőség erre ilyet csinálsz"... Zavart voltam. Kérdeztem az Istent, hogy "figyi, ez most a te akaratod lenne? Vagy mi ez?" Sokáig nem kaptam választ...

Aztán tegnap jött egy sms a fent említett jóbaráttól: "Kirúgtak"
Aztán elmesélte, hogy miért. Persze azért, mert nem hozott elég pénzt a konyhára, és "nem éri meg tovább szeretnie őt a főninek, mert a szeretet számára túl nagy pénzbeli áldozattal jár". Lehidaltam. És egyszerre tudatosult bennem, hogy miért is mondta az a belső hang, amit mondott... Az Isten gondviselése... Jól tudta, hogy nem ez az én utam, és nem tudtam volna megmaradni.  Persze mondhatjuk a szokásos sztereotípiákat, hogy minden főnök ilyen, meghogy nehogy asziggyem már, hogy van olyan vezető, akit nem a pénz hatalma hajt. Ezeket ismerem. És jól is tudtam. De engem is elkapott a sikervágy, a pénz illata... És mos tmár tudom, hogy hiába kereshetnék marhajól ebben a cégben, nem fogok többet foglalkozni ezzel. Az én Uram megmutatja nekem, hogy merre kell mennem.

Azért írtam le ezt, mert már nagyon régóta nem történt velem ilyen, hogy ennyire konkrétan érezzem, hogy Valaki irányítja a léptemet, és nem engedi, hogy nagy baromságokat csináljak.
Érdekes tapasztalat volt, sokat tanultam belőle.