Nos a lényeg, hogy egy ilyen barátságos és családias légkörben sikerült megtekintenünk az Eurovizios dalfesztivál magyar selejtezőjét, melyet találóan "A dal" névre kereszteltek az m1-nél.
Nekem amúgy kicsit olyan ez, mintha minden énekes formáció egy labdarugó csapat lenne. Persze pozitív, hogy, habár mi magyarok már régen kimentünk a nemzetközi futballkultúra divatjából (persze Puskás öcsi arcképe letörölhetetlen számos európai futballétesítmény faláról) azért mégis mindig megpróbálunk egy ütős magyar válogatottat delegálni a nemzetközi megmérettetésekre, ami azonban általában botrányos kudarcba fullad. Nos, sokszor néztem focit, de ennyi öngólt még egy meccsen sem láttam, mint amennyit ez az Eurovíziós selejtező tartogatott. Kezdjük rögtön a fellépőkkel: valahogy sosem tudtam megérteni, hogy miért hiszi mindenki azt, hogy a siker titka a buzis ruhában, kinnlógó félcsöcsökben és a behunyt szemmel elalélva megénekelt fülrepesztő hangokban rejlik? Miért kell mindenkiből majmot csinálni?
Érdekes megfigyelni a hajdanán még az első tv2ős megasztárok idején, aztán később a mai tvshowkban alkalmazott ruhadarabokat... Persze régen is épp elég nagy majmot csináltak szerencsétlen énekesekből, de ma...!!! Lassan már valami földönkívüli lényre emlékeztetnek... De persze biztos az a felfogás áll a háttérben, hogy a tehetségtelenséget el lehet maszkírozni. És a közönség örjöngését látva kezdem azt hinni, hogy tényleg így van. Persze, hogy ne legyek ennyire végtelenül negatív azért volt egy srác, aki egész jól tolta. Csak azt sajnáltam, hogy akkora szemüveget adtak rá, mint a feje. Szegény... Biztos nem lehetett egyszerű a meredek intonációk közben azt figyelni, hogy lene essen az a szar... De a hangjáért minden elismerésem azért.
Folytatnám a zsűrivel Ahogy így belegondolok nem is tudok sokmindent kiemelni. Csupán Wolf Kati mosolygós szájú szerencsétlenkedését említeném meg, aki igen magas hibaszázalékkal tudta csak felmutatni a megítélt pontot jelző táblácskát a kiértékelésnél... Persze egy Ipad érintőképernyős táblát elég nehéz úgy kezelni, hogy közbe mikrofonnal hadonászol a kezedben, mert a headseated elromlott a műsor kellős közepén... Szegénykém hol félrenyomott, hol leejtette, hol kilépett a programból és az csak az asztali ikonokat lehetett látni... Szóval, lehet, hogy mindez egy égi jel, hogy hagynia kéne ezt az egész eurovizios szarságot. Ha már Düsseldorfba se jött neki össze... Persze minden a technika hibája csak. És hamár itt tartunk hagy emeljem ki, a hangtechnikusi kollégák zsenialitását. Egy számot újra is kellett énekeltetni szegény, ausztráliából visszatért szépségünkkel, mert gerjedt a ház...
De hogy ne csak fikázzak hadd dicsérjem meg Gundel főműsorvezetőnket, aki a tőle megszokott udvariassággal és tapintatossággal kezelte a fülrepesztő művészeket és a fentebb említett technikai malőröket. Őt még egy halom birka között is jó pásztornak lehet nevezni.
Így utólag is elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg szurkol valakinek, vagy halálosan szerelmes Wolf Katiba. Mindez nem tudálékos fikázás akart lenni, csak egy, fáradt fejemből kipattant élcelődés.
