Vicces, hogy mi annyira tudjuk és látjuk, hogy a másiknak mi a baja, és hogyan kéne kezelni azt. És annyira simán odavágjuk, hogy neked így és így és így. Persze magunkkal meg küzdünk mint az állat!
Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy pár nappal ezelőtt egy jóbarátom elmesélte egy 3 fős kis körben, hogy milyen válaszúthoz érkezett az élete. Egyikünk pedig, még végig sem hallgatva a másikat rögtön rávágta, hogy hát ez most így meg úgy meg amúgy, és 5 másodperc alatt megoldotta a másik életét. Hát faja valóban. Olyan könnyen meg tudjuk oldani a társaink életét... Márpedig szerintem ez nem túl alázatos dolog. Persze kell az, hogy valaki objektíven tudjon szemlélni egy élethelyzetet, de hol vagyunk mi ahhoz, hogy 5 másodpercben rávágjuk, hogy ez és ez van és neked ezt és ezt kéne tenned? Márpedig sajnos én is rávágom néha...
Na mindegy, igazából nem fontos, csak "megbotránkoztam" magamon egy kicsit.
Csak akkor lehetek jó társ, ha képes vagyok arra, hogy ne 5 másodpercben megmondjam a tutit, hanem hosszú időre képes legyek kísérni valakit, anélkül, hogy magamat a másik fölé helyezném.
nahát! ez már a bölcsülés előjele.. :)
VálaszTörlés