Dalfelvétel

OrbánDomával, LA-vel, BA-val, közösen elhatároztuk nemrég, hogy feléneklünk pár, számunkra igen kedves dalocskát. Tegnap el is kezdődtek a munkálatok, és még a mába is átnyúltak.
Íme egy kis ízelítő a munkából:

Gólyatábor off

Ma kaptam meg a Kodolányitól a hivatalos tájékoztatót.
Aktiváltam az e-mail címemet, elolvastam a fontosabb tudnivalókat és életemben először beléptem a Neptun rendszerébe. Most még egész szimpi minden, de persze látom magamat 3 hónap múlva, amikor majd a gép fölött fogok anyázni, hogy "mekkora egy szar ez a Neptun". :)
Az is kiderült számomra, hogy nem fogok tudni menni a gólyatáborba Zánkára. 22-én éjszaka jövök meg Madridból, a gólyatábor meg már 21. reggel kezdődik és 24.ig tart. Szóval esélytelen. Pedig jó lett volna... :S

Preparing for Madrid

Anyámékkal vettünk ma bőröndöt az Árkádban. Zárható, kódolható, 100 literes cucc, úgyhogy nem lesz vele gond. Bele fog férni minden, ami 2 hétre kell.

Bor, lagzi, élet, jövő, keser.

Itt ülök egy fergetegesen jó lagziban. Mindenki táncol. Még a nagymamák is. Valahogy elkapta ezt a sok ismeretlen ismerőst az életérzés. Csattognak a tapsok, villannak a mosolyfogak... Jól érzik magukat. Én egy asztalnál ülök egyedül. 5 méteres körzetben egy lélek sincs mellettem. Bort kortyolgatok, de az sem finom. És még kedvem sincs táncolni senkivel, vagy akár csak váltani egy két szót, hogy szia mizzu van veled hehehe hahaha... Leszarom az egészet.

És szépen lassan rájövök arra, hogy igaza van egy jóbarátomnak, aki nemrég azt mondta rólam, hogy túlságosan is zárkózott lettem mostanában. Kihűlt belőlem az a szenvedély és életkedv, amit annyira szerettem az életemben. Rajongás? Ismeretlen táj. Tudod még arra sincs kedvem és ingerenciám, hogy kapcsolatokat építsek, vagy ápoljak. Nem érzem magam emberek közé valónak. Mintha csak valami tárgy lennék. Egy óra, ami elvégzi robotszerűen a feladatát. Néha ránéznek, megállapítják, hogy még ketyeg, aztán mennek tovább a dolgukra. Vagy mintha szobor lennék. Egy emelvényről nézem végig az emberek életét. Aztán már a végén ők sem érdekelnek. Sőt semmi sem érdekel.

Egyedül talán csak az tölt el némiféle érzésnek nevezhető dologgal, hogy bosszús vagyok, amiért 3 ponttal lecsúsztam a kommunikáció szakról. Mert persze mikor legyen olyan magas a ponthatár, hogy ne érhessem el? Hát csak most. Ebben az évben. Úgyhogy tudod hova fogok járni? A Kodolányi andragógia szakára. És fogalmam nincs, hogy érek-e majd valamit is ezzel ebben a nyomorult életben... Végignézek az embereken, akik most önfeledten rázzák az életüket a táncparketten. Tudom, hogy van megélhetésük, munkahelyük, szakmájuk. És baromi értéktektelennek érzem magam.
És akkor jöjjön a csúcskérdés: Mi most az Isten akarata ezzel? Őszinte legyek? Fingom nincs. És hihetetlenül elveszettnek érzem magam. Jó lenne kimenni, leülni egy padra és csakúgy sírni.

Új erőt

"Én Istenem, adj új erőt,
Hadd higgyek úgy, mint azelőtt.
Higgyem azt is, amit beszél
Ez a hazug tavaszi szél."

/Falu Tamás - Tavaszi szél/

Nem sűrűn

Nem sűrűn esik meg az ilyen, de már kicsit régen jelentkeztem. Ez betudható annak, hogy mostanában nincs kedvem írni semmiről se, nameg persze annak is, hogy nem nagyon voltam itthon az elmúlt egy hétben. Éshát voltak olyan helyek, ahol nethiányban szenvedtem és még emailt sem tudtam nézni. Hiába van wifi a telódon, ha nincs wifi a szálláshelyen... Szóval a lényeg, hogy nem voltam netközelben és ez annyira rossz volt wááááááá már elvonási tüneteim lettek... :D najo nem dehogyis!

De hagyjuk is a mentegetőzést inkább. Jó volt távol lenni kicsit az otthontól. Ja igen persze, hol is jártam. Megjártam Kismarost, ahol drága barátném táboroztatott gyerekeket a faluból. Érdekes világ. Rengeteg belevaló srác és hölgy, akikben rengeteg energia van. Viszont baromi nehéz nekik bármit is átadni és lekötni őket. Főleg, ha néhol számukra még hiteltelennek is tűnik az, amit beléjük próbálnak tuszkolni. Mert nem biztos, hogy értik azt, amit pl. én már értek, mert megadatott nekem, hogy megtapasztaljam. És persze, hogy nyüzsögnek, és alig lehet velük mit kezdeni. Egyrészt mert gyerekek, másrészt meg távol áll tőlük az a módszer, amivel megpróbáljuk átadni a hit dolgait. Pont tegnap beszélgettem Ádámmal erről, hogy teljesen más oldalról kellene ezt megközelíteni.
Például történt egy olyan, hogy a lányok meg a fiúk éjszaka egyszercsak egy légtérbe kerültek és beszélgetni kezdtek. Júújjj. És ez bizony meg lett szankcionálva a táborban. Elvették tőlük a telefont, rózsafűzért kellett imádkozni este elalvásig. Oké oké, meglett az eredménye, mert mindenki aludt utána. De közelebb kerültek ezáltal Istenhez, hithez és ami még fontosabb, hitelesnek tartották ezek után az őket nevelőket? Nem tudom.
Ez (és most félre ne érts nem rossz szándékból mondom) dedós módszer kicsit. Ezeket a gyerekeket nem büntetni kell, nem szankcionálni, hanem gyermekké kell válnunk mellettük. Ez nagy felismerés volt számomra. Én sem lehetek hiteles, mint csoportvezető (akár most, akár a későbbiek folyamán), hogy ha büntetem a gyereket. És nyilván baromi nehéz ezt csinánlni és minden elismerésem azé a hitoktatóé, aki évről évre összegyűjti a gyerekeket ott a faluban és táborozni viszi őket egy hétre. Hihetetlen kemény és nagy munka! Csak az bánt, hogy ennyire nehéz átadni a hit dolgait.

Node nem is ragozom ezt tovább, mert miközben még egy titkos helyet is megjártam, indultam Mosonmagyaróvárra egy jóbaráthoz. Pezsgő, fagyi, tea... minden, mi szem-szájnak ingere. Jó volt ott lenni.
Aztán tegnap végre 4 óra vonatozás után hazaértem, és egyből egy megbeszélésre dzsanáztam le Tápiószentmártonba, ahol a tápiósok tábora zajlott. Na az fantasztikus hangulatú tábor volt! Hát igen... Laci atya. Azért azok a táborok, amiket ő nyom... le sem tudom írni.

Örülök annak, hogy ennyire gazdag és élménydús életet élhetek. Hálás vagyok az Úrnak, hogy ezt megengedi nekem! Sok minden elkezdett mozogni bennem magammal kapcsolatban. Ki vagyok, milyen vagyok... érek még, mint a cseresznye. :) De most nem írom le mindezen gondolataimat.

Jut eszembe ma derülnek ki a felvételi ponthatárok... Pffff.... megyek utcaseprpőnek..