Itt ülök egy fergetegesen jó lagziban. Mindenki táncol. Még a nagymamák is. Valahogy elkapta ezt a sok ismeretlen ismerőst az életérzés. Csattognak a tapsok, villannak a mosolyfogak... Jól érzik magukat. Én egy asztalnál ülök egyedül. 5 méteres körzetben egy lélek sincs mellettem. Bort kortyolgatok, de az sem finom. És még kedvem sincs táncolni senkivel, vagy akár csak váltani egy két szót, hogy szia mizzu van veled hehehe hahaha... Leszarom az egészet.
És szépen lassan rájövök arra, hogy igaza van egy jóbarátomnak, aki nemrég azt mondta rólam, hogy túlságosan is zárkózott lettem mostanában. Kihűlt belőlem az a szenvedély és életkedv, amit annyira szerettem az életemben. Rajongás? Ismeretlen táj. Tudod még arra sincs kedvem és ingerenciám, hogy kapcsolatokat építsek, vagy ápoljak. Nem érzem magam emberek közé valónak. Mintha csak valami tárgy lennék. Egy óra, ami elvégzi robotszerűen a feladatát. Néha ránéznek, megállapítják, hogy még ketyeg, aztán mennek tovább a dolgukra. Vagy mintha szobor lennék. Egy emelvényről nézem végig az emberek életét. Aztán már a végén ők sem érdekelnek. Sőt semmi sem érdekel.
Egyedül talán csak az tölt el némiféle érzésnek nevezhető dologgal, hogy bosszús vagyok, amiért 3 ponttal lecsúsztam a kommunikáció szakról. Mert persze mikor legyen olyan magas a ponthatár, hogy ne érhessem el? Hát csak most. Ebben az évben. Úgyhogy tudod hova fogok járni? A Kodolányi andragógia szakára. És fogalmam nincs, hogy érek-e majd valamit is ezzel ebben a nyomorult életben... Végignézek az embereken, akik most önfeledten rázzák az életüket a táncparketten. Tudom, hogy van megélhetésük, munkahelyük, szakmájuk. És baromi értéktektelennek érzem magam.
És akkor jöjjön a csúcskérdés: Mi most az Isten akarata ezzel? Őszinte legyek? Fingom nincs. És hihetetlenül elveszettnek érzem magam. Jó lenne kimenni, leülni egy padra és csakúgy sírni.
A sírás jó, megkönnyebbülsz utána.
VálaszTörlésÉs nem feltétlenül járnék olyan szakra, amit nem szeretnék. Hagyd ki az évet, úgyis elpocsékolód, ha olyat tanulsz, ami nem érdekel. Jövőre újra megpróbálod, de mondjuk több helyen. Meg NE aggódj! KOMOLYAN! Nem vagy elveszett ember! Más nem jut el odáig agyban, hogy ilyesmikkel törődjön 30 évesen sem. Nézd csak meg, tíz év múlva úgy gondolsz majd vissza ezekre az évekre, mint valami távoli világra.
Szóval ne aggódj, sokan szeretnek! És gyere/gyertek Galgás táborba! :-)
nem állítom, hogy nem tetszik. csak azért a munkaerőpiacon nincs olyan nagy tolongás az andragógus diploma után... próbálom az Úrra bízni.
VálaszTörlésGalgás tábor alap :) amíg el nem megyek onnnan Madridba :)