Ígéret szép szó...

Ja ígértem még pár bejegyzéssel előtt a PálFeris videót, amit a www.palferi.hu születésnapi partijára csináltunk.
Íme:

Amúgy meg:

Let it snow let it snow let it snow

Csütörtök este.

Kéne valamit írni...
Nincsen semmi. Dühös vagyok. Mint oly sokszor.
Bigott, begyöpösödött, régimódi felfogások mindenhol.
Az ember tehetetlen. Mármint hogy én.
Elfogadni nehéz. Az embert, a helyzetet, az időt.
Azt akarom, ne mondja meg senki, mit hogyan csináljak! Dolgozni akarok, saját lakásban saját életet élni, saját akarattal. Vajon jobb lenne úgy?

"A másik ember ajándék"

Péntek éjszaka még az utolsó simítások a pálferis szülinapi videón. Kevés alvás sok munka ez az élet rendje, de nem rossz így...

Aztán meguntam. Nem akarok itthon maradni, lemegyek a vácszentlászlói galgásra. És jól teszem, mert valaki azt kéri öleljem meg. Jól esik. Fontos nekem...
Aztán még a Winklerrel is nevetgélünk kicsit. Gördülékeny a viszony köztem és az emberek között. Önmagamat adhatom és ez jó. Meg kell tanulnom szabaddá válni a megkötöttségektől, ahogy PálFeri mondaná helyesen kell élnem a relatív szabadságommal. Merthogy csak relatív szabadságunk van az életben. Teljesen sosem lehetünk szabadok! De ez így jó, és lehet boldognak lenni így!
Vidám csoportbeszélgetés, új arcok, tök jófejek és aranyosak. Majd a gitáros szolgálat a templomban, amit mindig élvezek. Nem tudom miért. Egyszerűen ott van a helyem!
Majd még kajálni sincs időm máris indulunk a pálferis bulira be Pestre.

Tök nagy élmény volt számomra, amikor Rékával beszélgettem egy kicsit az este elején. Valahogy mindig is más dimenzióban képzeltem el őt, mint magamat. Ugye milyen sokszor van ez? Úúúú ő másmilyen mint én, ő nem az én világom, biztos nem értenék szót vele, nem, valahogy nem. Aztán amikor ezt fölül tudom múlni önmagamban, akkor mindig kiderül, hogy jééé a másik ember ajándék. Így volt ez vele is. Nameg aztán a mi kis 72 órás főszervező Ritóczunkról ne is beszéljünk!! Az az ember! Beszarás! Nagyon bírom. És tudod ez is furcsa. Márminthogy, 10+X év korkülönbség van köztünk, és mégis, "mintha évek óta ismernénk egymást", amint ezt megfogalmaztuk egymás közt borozás közben. Rájöttem, hogy ő is nagy ajándék nekem.

Másnap 10kor kelés, pár fontos és halaszthatatlan telefon, majd megyek Szadára egy újabb ajándékért, VB-ért. Persze beleragadtam a hóba... pontosabban a jégbe. De túléltem, és a kocsi is. Mentünk kajálni.
Aztán már máshol, kicsit később: Mikulásnak öltöztem. Most én lettem ajándék pár kisgyerkőcnek. Olyan jó látni a csillogást a szemükben...
Aztán vissza VB-hez, húzzunk röpimeccsre.

Lágy jazz a kocsiban hazafelé. Elfáradtam...

The Social Network

Hogyan?

Ülök fáradtan a gép előtt. Egész délután a pálferis cuccot vágtam. Tudod, az amit majd szombaton fogunk levetíteni a 2 éves bulijukon. Na mind1. Bővebben nem magyarázom el, majd szombat után felteszem ide. :)

Kattog, kattog, kattog...
Amik ilyenkor foglalkoztatják az embert. Merre tovább? Akár továbbtanulás terén, hivatás terén, akár az emberi kapcsolatok, párkapcsolat terén. Egy fiatalt ezek a kérdések foglalkoztatják, ez teljesen érthető.
Rájöttem óriási súlya van azoknak a döntéseknek, amiket most hozok. Amikor a Gospel napján voltunk, azt hiszem Pintér Béla is ilyesmikről nyilatkozott egy interjúban. Hogy egy fiatalt mennyire, de mennyire meghatároznak a döntései. Kezdem látni, hogy pár dolgot már el is tékozoltam 19 éves létemre. Olyan dolgokat, amiket már sohasem élhetek át újra. Vége, kész, ennyi.
Fura, hogy a halálon gondolkozom ilyen fiatalon. Úgy értem inkább, hogy fokozatosan realizálódik bennem, hogy bizony csak egy életem van. És ha most 10 évvel fiatalabb lennék...  mennyi mindent másképp csinálnék.
Hogyan döntsek most? A jelen pillanatban... ez az ami sosem látok tisztán...