Hazafele jövet a kihalt utcákon gondolkoztam... Nevezetesen a határokról. Merthogy, bizony nem kevésszer átlépem a társadalmi konvenciók által okozott zártságokat. Egyszóval túlontúl nyitott vagyok(persze van néhány kivétel), ezzel egyidőben persze nyilvánvalóan nagyon könnyen sebezhetővé is válok, de ami még fontosabb, nagyon könnyen megbánthatok embereket. Noha, nem a lelki világukba taposok bele, akarva akaratlanul azért érzékeny pontra tapintok néha, akár akarom akár nem.
Ez azért van, mert magamból is a "legtöbbet" akarom kihozni. Úgy értem, nem akarom rejtegetni magamat, bevallom és feltárom a gyengeségeimet mások előtt (általában!). Ez viszont azzal is jár, hogy néha tudat alatt vagy nem, de én is megkívánom, hogy márpedig akkor te is tárd fel a lapjaidat és döntsük le a társadalmi konvenciók által létrejött határainkat egymás felé!
Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy nagyon könnyen vagyok túlhülye, túl könnyelmű és talán néha még érzéketlennek is tűnhetek... Pedig nem! Szimplán csak azt akarom adni mindenkinek, ami legbelül vagyok.
Vigyázat tehát, mert néha akaratom ellenére is szúrok!
Ezzel szerintem nincs is semmi baj! :-)
VálaszTörlésakkor jo :) :D
VálaszTörlésEz nagy dolog ám, tudod? Irtó kevesen merik megmutatni magukat valóban...
VálaszTörlésAmikor hideg van, a sünik összebújnak, hogy melegítsék egymást. De vigyázniuk kell arra, hogy megtalálják a megfelelő távolságot. Ugyanis ha túl közel mennek akkor már szúrnak. Melegítik egymást, de vigyáznak is a másik épségére. Mi is valahogy így vagyunk egymással. Keressük az optimális távolságot/közelséget, az éltető meleget, de közben vigyáznunk kell egymásra, hogy ez senkinek se fájjon. Néha sikerül megtalálni, néha nem annyira... mindenesetre érdemes próbálkozni. :)
bölcs Rita :P :)
VálaszTörlés