Valamikor...

Semmim sincs... Talán sohasem volt semmim se. Persze már megint előbújt belőlem a materialista énközpontúság. Dehát mit tegyek, ha egyszer ez van? Hiába nézek az égre. Ott csak esik a hó, de több nem jut. Senkinek.
Magányosak a péntek esték...

Mindenem megvan... Adatott és adatik. Ajándék, amely számon kéretik. De már nem látok senkiben semmit.
Sötétek a reggelek...


Valamikor, valamiért, valakivel elcserélt az Isten, amikor megteremtett engem.
Hidd el érzem nem ide jöttem...

"Kéne valaki, sokszor kéne..."

Na ne!

Miér mindig a majmolt, szájbarágós baromságok kellenek az embereknek? - tettem fel magamban a kérdést, miután kiderült, hogy nem nyertünk meg egy videópályázatot. Önmagában ez nem baj. Mármint, nem baj, ha éppen nem mi nyerünk meg egy pályázatot, nem probléma. Akkor lettem ideges, amikor belenézegettem a győztes videókba. Van egy két tűrhető cucc. De az, hogy idióta megoldásokkal a szájába adom a nézőnek, hogy így és így gondolom... ez szánalmas. Nyilván egy pályázat az pályázat. El kell találni az igényeket. Csak dühös vagyok ennyi az egész. Ha már valamit el akarunk érni, azt tegyük igényesen, és válasszunk igényes alkotásokat! És megint nem azt mondom, hogy mer a miénk az a jó és az a tuti, és azt kell választani. Nem! De azért ne ilyen röhejes videók nyerjenek már. De ez csak magánvélemény, nézd meg te és döntsd el:

Az egyik nyertes videó:

Sok szeretettel!

Sok szeretettel köszöntöm legújabb rendszeres olvasómat, Tomixot!
Megtisztelve érzem magam :D
nahát... egyre többen vagytok már azon a falon!
ez jó mert azt jelenti, hogy itt vagytok! ilyen egyszerű. ja! ennyi! ja! itt vagytok és kész! ja!
nade... ja. Üdv Tomix! :)

Ha itt élnék...

Ha itt élnék a lakótelepen, a csendes utcácska valamelyik házikójának, egyik kis lakásában...

...Felkelnék reggel, és készítenék egy szendvicset. Kinéznék az ablakon, és látnám, ahogyan a köd lassanként elbúcsúzik utcáktól. Nézném, ahogyan egy középkorú, barna kabátos férfi éppen az őszi szombatokhoz mért nyugalommal lép ki a szemben lévő lépcsőház ajtaján, hogy vásárolni menjen.
Visszahúznám a függönyt, készítenék reggelit a kicsi feleségemnek, aztán megnézném, hogy alszik-e még.
Leülnék az íróasztalomhoz, könyvet olvasnék, vagy valamit irkálnék, TV-t néznék, és pihennék.
Megvárnám a delet, amíg megint éhes nem leszek és ebédelnék a kicsi feleségemmel valami finomat. Beszélgetnénk...

Délután lemennék a focipályára játszani a srácokkal. Meccs után leülnénk a padokra és kibeszélnénk az élet nagy dolgait... Jól elfáradnék, aztán visszamennék a kicsi kis lakásomba.
Bevetném magam a fotelba és meccseket néznék, ha a feleségem is beleegyezik... Akár együtt is nézhetnénk...
Megvárnám, míg sötétedni kezd és kinéznék az ablakon. Látnám, ahogyan bandák vagánykodnak az utcán, nézném az embereket, akik sétáltatják a kutyáikat. Mosolyognék, amikor összetalálkoznak, és hallgatnám a vérszomjas ugatást, és azt, hogy "gyere ide". Örülnék, amikor meglátom a fiatal párokat kettesben sétálni a lámpák fénye alatt. Megpróbálnám kitalálni, vajon mi az ő kis történetük... mert mindenkinek van egy története. Aztán amikor már mindenki elment csak bámulnám egy ideig a kihalt utcát, majd megéheznék. Vacsoráznék a kicsi kis feleségemmel, aztán Tv-t néznénk és szeretkeznénk.
Aztán valószínűleg elaludnék...

Ja

ezzel kemeráltunk tegnap: (már amennyire tudtunk ugye...)

Aranyosak a lányok

Életem első live PálFeri előadásán jártam tegnap, mivelhogy most ugye közös produkcióba kezdtünk velük a TVSS-sel. Egyszercsak a nagy kamerázgatás és felvételezés közben ott áll a hátam mögött ez a 3 leányka...

És éljen éljen éljen!! Köszönhetően a csúcstechnológiás fényképezőgépemnek most még Szabina nyelvének intim részleteit is láthatjátok... Hát nem csodás? :)