Hazafele...

Ma régiós focitorna volt Monoron. És bizony jó sokan voltunk... De sajnos Dinnyés J. nem kívánt jóslata beteljesedett, miszerint mi, a Galga-mente csak a 4. helyen végzünk majd... Dehát ez van. Sámánokkal nem lehet mit kezdeni.

Viszont történt egy jó dolog dolog. Azazhogy, több jó dolog is történt, de most egyet kiemelnék.
Kovács Misi barátom, mikor már hazafele tartottunk egyszer csak a derült égből hopp, megkért hogy vigyem őt haza. Ez szimplán azt jelentette nekem, hogy elég nagy kerülőt kellett tennem, mivel ahelyett, hogy Kistarcsán ledzsanáznék volna az M0-ról el kellene mennem egészen a Fóti leágazásig, aztán onnan vissza Veresre, ahol lakik ez a bizonyos srááác ugye. (Rájöttem amúgy, hogy egyszerűbb és benzinkímélőbb lett volna lemenni Kistarcsánál, onnan Gödöllőre, majd Veresre és vissza. Talán...) Nade mind1, nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább ez .
Az első gondolat, ami eszembe jutott az volt, hogy visszautasítom a kérést. Arra gondoltam, hogy így sokkal több benzint fog elégetődni a kocsiban, vagy ha úgy jobban tetszik, a kocsiból...  később érek haza és később tudok enni, miközben már szó szerint kopogtak a szemeim, kevesebb időt tölthetek a barátnőmmel, blablablablabla...
Aztán a következő gondolat az volt bennem, hogy ha már sérült, és fájó lábbal kell hazadöcögnie, csak ne legyek már olyan bunkó, hogy visszautasítom. Szóval nem is tettem meg ezt, de még mielőtt kimondtam volna, hogy "persze" tudtam, hogy ez a "persze" nem olyan "persze" lenne. Remélem persze tudsz azért követni... Szóval bennem volt még az, hogy csak jófejségből, meg antibunkóságból mondanám azt, az idézőjeles szót, amit már vagy 3szor leírtam. Rájöttem, hogy nekem ennyi nem elég. Bakker! Én ennél sokkal szabadabb, és szeretőbb ember akarok lenni. És szeretni akarom a felebarátomat! Úgyhogy gyorsan átváltottam az agyamat, mi lenne ha JK ülne a volán mögött? Vajon mit mondana...? Tuti, hogy nem azt amit elsőre akartam mondani. Márpedig én őt akarom követni, úgyhogy amint úgy mélyebben belegondoltam egy kicsit ebbe, azonnal ki tudtam mondani mindenféle félelem, megkötözöttség, vagy ego nélkül, hogy "persze". És akkor el is érkeztünk a 4. idézőjeles perszéhez.

Mindenesetre ez nem hangzik nagy dolognak, meg persze nem is az, de mégis egy alkalom, amikor nem muszájból, nem kényszerből tettél meg valamit, hanem szeretetből. És mekkora bazi nagy a különbség...