Ma is a közponzi sajtó irodában vagyok, a többiek viszont elmentek a buszhoz Cibeles-re, ahol a nyitó szentmise lesz ma este. Én meg maradtam videót vágni.
Megéheztem a sok munka közben, úgyhogy kimentem kajálni a Rodillába. Útközben láttam, hogy egy hajléktalan ül az egyik ház sarkának támaszkodva. Pohárral a kezében nyújtózott az emberek felé, de senki nem vette őt észre. Felém is oda nyújtotta a poharát, de nem akartam neki pénzt adni. Tudod, amikor nem tudod mire fogja költeni. Talán berúg megint... De talán tényleg éhes... Ki tudja?
Mindenesetre valahogy segíteni akartam neki, de semmiféleképpen sem pénzzel. Úgyhogy bementem a Rodillába kikértem a szendvicsemet, meg a kólát, és kaptam mellé fagyit is. Ennyi kajából úgy döntöttem feláldozom a fagyimat, ha visszafele megyek és még mindig ott van. Hát szerencsémre ott is volt, úgyhogy előkészítettem a finomságot az átadásra. És ha láttad volna azt a mosolyt az arcán!!! Azt az örömöt és végtelen boldogságot, hogy valaki fagyit adott neki!!! Hihetetlen volt. Akkora szeretet és öröm áradt belőle, hogy szinte belerezzentem.
A lámpánál még visszafordultam, és rámosolyogtam. Ő önfeledt boldogságban ette a fagyiját és mint egy kisgyerek visszamosolygott.
Újabb példa arra, hogy ha odaadod azt. amid van százszorosan is visszakapod. Szerettem valakit és ő viszont szeretett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése