Tulajdonképpen ráébredtem, pontosabban ráébresztettek egy nagyon fontos dologra nemrég.
Rengeteg aggodalom, félelem és szorongás volt/van a szívemben. Elsősorban a jövőm miatt. Nem vettek fel az általam "álomszak"-nak titulált kommunikációra. Lecsúsztam, persze épp most volt csak olyan magas a ponthatár, hogy ne érhetném el. Csak ebben az évben. És persze lehet szidni pártunkat és kormányunkat, aajj minek vitték lejjebb a nyelvvizsga ponthatárt, igazságtalan a rendszer stb, blablabla... És azért, bármennyire is megpróbáltam valami isteni, transzcendens értelmet tulajdonítani ennek az egésznek, nem ment. Legnagyobb aggodalmam, hogy milyen lesz az andragógia szak, amit elkezdek. Sokan csak kamuszaknak, meg büfészaknak emlegetik. És hát bizony sokszor meggyötör ez a gondolat engem is. Nem fogok tudni mit kezdeni vele, béna vagyok, szarul csináltam, stb...
De valójában rájöttem arra, hogy a Jóisten mindig odatesz egy lépcsőfokot a lábam elé, amire fel kell lépnem és ő majd vezet tovább. Meg kell tanulnom bízni ebben, mégha nem is látom az értelmét. De hiszek benne! Hiszem, legalábbis megpróbálom elhinni, hogy lesz belőlem valaki, lesz munkám, lesz biztonságom, lesz nyugalmam.
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt."
Igyekszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése