Még mindig szerelemmel...

Csütörtökön Pesten jártam. Hogy hol?? Hát sokmindenhol. Nyíltnap volt az ELTE-n, de ez csak ürügy volt, hogy bemenjek. Ürügy, hogy helyette megtaláljam azt, akit még mindig szeretek, habár eddig csak elnyomtam magamban mindent, ami bennem volt, és észre se vettem, hogy az idő felemészt. Aztán egyszercsak BUMM!! Kegyetlenül és szívtelenül mellbe döf, hogy mindjobban fájjon az érzés, elvesztettem egy kincset.
Még egy utolsó próbálkozás. Három kollégiumot végigjártam, sehol nem volt nyilvántartva, sőt az egyikből majdnem ki is dobtak. (szép kis rendszer mondhatom) Végül valami belső megérzés visszaszólított, hogy megpróbáljam mégegyszer. Beengedtek nagynehezen. Kérdezősködtem összevissza: "Nem ismered? Nem láttad? Nem tudod melyik szobában lakik?" Végül bekopogtam...
Megtaláltam, valóban itt lakik, már csak várnom kell rá...
De elkéstem. Nincsen tovább.
Szóljon tehát egy saját dal erről az emlékről: