Kedden leérettségiztem oh yeah, majd egyből fölhúztam Pestre, hogy Krisztivel megünnepeljük eme fantasztikus pillanatot. Pezsgőzés a Lánchd alagútjának tetején, séta, McDonald's kaja. Hát mi már csak tömegcikkeket eszünk, evvan. Másnap egy kis levegőnyi lélegzetvétel, pihi-puhi, szihi-szuhi, majd nyomás a zenesuliba, biziosztás, majd bankett, melyről mélységesen nagy fáradtságomra hivatkozva sikerült lelépnem 10 óra körül. És nincs már többé osztályközösségem!! Megmondom az őszíntét, baromira nem fog hiányozni semmi az elmúlt hat évből. De télleg semmi! Lizáékkal meg úgyis találkozom majd néha napján a klubban:)) meg talán Borbáthtal is...:)

Majd miskolci gyorssal vissza, Ádám barátom az állomáson hullafáradtan fölszed, majd mehetünk is hozzám videót vágni. Szolid 3 óra kemény munka, a végén Ádám már az ágyamon alszik, nade mind1 is mert befejeztem a munkát, jöhet egy kis kaja, meg fürcsi, aztán irány Kartal, ahol csilllogószemű, életrevaló, csibészekkel találkozunk, akik nyitottak ránk, közösséget alkotnak és gyönyörűek együtt!!!! Boldogság őket látni! A galga commando sikerrel járt, igazi újdonságot fedeztünk föl ott Kartalon. Csodás milyen gyönyörű Isten műve! És ezt építeni a legboldogabb dolog amit elképzelhetek bárki számára!!
Hazafele már kicsit stresszesebb a helyzet. Életembe nem láttam még ekkora vihart, az úton 20 centi víz, alig bírunk menni. Villámlik, dörög, fák dőlnek ki előttünk. Félelmetes, de hihetetlen élmény!
Nagynehezen megérkezünk a klubba, ahol már KissLaciék zenélnek. wááááá fergeteges Blues-t játszanak. Csak ámulok és bámulok! Jól tolják, sokra vihetik! Beszélgetés, dumcsi, kaja, pia, stb... Séta haza a szemerkélő esőben. Van akire gondolhatok útközben!
És most itt ülök. Hullafáradtan, de boldogan! És ez mindennél többet ér!
Holnap Gospel fesztivál, Múzeumok éjszakája, majd másnap reggel Hatvan és galga commando, majd este egy kis baráti filmnézés Bettivel!
Szeretek élni! Hála az Úrnak minden ajándékáért!
Na ennyi! Jóccakát! :-)
ma pedig már tolod is az SS adások gyártását őőőrület.
VálaszTörlésadam