Sebek

Ma Besnyőn voltam a táborelőkészítő megbeszélésen. Kicsit fáradtan és fásultan érkeztem, de jó volt ott lenni. Már csak a helyszín miatt is. Gyönyörű.
Bejártuk a terepet, átbeszéltük a témát, Laciatya egy remek kommunikációs "tréninget" tartott nekünk. Érdekes volt, lekötött.
Mindenki mosolygott, mindenki nevetett, együtt ötleteltünk, együtt örültünk a Galgának és egymásnak. Szép volt minden, de valahogy mégis az fogalmazódott meg bennem miután hazajöttem, hogy félelemmel tölt el az,  hogy mennyi de mennyi sebet hordozunk magunkban.
Volt egy pont délután, amikor körbenéztem az arcokon és egyszer csak mindenkiben egy megdöbbentő hiányt, egy leírhatatlan fájdalmat láttam. Egy mélységes szomorúságot, kiüresedettséget tapasztaltam, olyan volt, mintha belelátnék a szívük azon mélységeibe, amit talán senkivel sem osztottak még meg. Ijesztő volt, de egyúttal újszerű.
Nyilván én vagyok az elvetemült tudom, de úgy éreztem, hogy akkor Valaki mindezt a sötétséget, sebzettséget, gyötrődést meg akarta mutatni nekem az arcokon, az emberekben, a lelkekben. Valaki ráébresztett, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, és hogy a világ sokszor mennyire kiszolgáltatottá tesz bennünket. Hiába tudunk szépen mosolyogni és hangosan nevetni... sebeket hordozunk! Mélységesen nagy sebeket. És félelmeket, fájdalmakat, amiket talán mi sem vallottunk még be magunknak.
Hiány. Hiánya egy társnak, egy elvesztett szerelmesnek, hiánya a bizalomnak, az önbizalomnak! Kétségek önmagunkkal szemben, magunkba fojtott zárkózottság. Gyász, gyásza az időnek, félelem attól, hogy megnyíljunk. A fájdalom, hogy nem találjuk az otthont. Ilyesmiket láttam az arcokon.
Úgy éreztem, hogy legbelül siratom ezeket az embereket és gyászolom a fájdalmukat, és azt kívántam bárcsak segíthetnék. De legtöbbjükön sehogyan sem segíthetek konkrétan, mert nem engednek közel magukhoz. Kicsi vagyok én még... Nagyon kicsi :-) De mától fogva hordozom őket, az arcukat, a sebeiket. És a sajátjaim mellé helyezem azokat. Csak azért fohászkodhatok, hogy egyszer majd minden ragaszkodást és megkötöttséget odaadunk majd Valakinek, aki egészen kitölti a hiányainkat, és örökké boldoggá tesz bennünket!