Párkapcsolat, család, miegymás...

"A barátnőm annyira idegesít már, hogy ennyit dumál mindig."
"Miért nem szakítasz vele?" - hangzott a válasz.

Ne csodálkozz azon, hogy nincsenek manapság stabil, biztonságos családok! Ha én azt mondanám hogy inkább szakítok mert ez és ez meg ez idegesít a barátnőmben akkor már körülbelül a 80.ik lány házához járnék. Pedig nem is vagyok nagy nőcsábász.
Dehát könyörgöm!!! Hol van meg bennünk az elfogadás, a megbecsülés, a kitartás?? És most nem akarok ennél az egy, fent említett példánál leragadni, hanem inkább az ebből fakadó reális problémára szeretnék rávilágítani.
Hogyan teremtsünk családot, amíg így gondolkozunk? Ha már nem olyan kedves aranyos mint a kapcsolat elején, ha már rájövök, hogy csomó hibája van, amiket el kell fogadnom, akkor mit csinálok? Ott hagyom és megyek tovább? Vagy állandóan méreggel tekintek rá, ahelyett, hogy őszintén azt mondanám neki, hogy "figyelj, tudom hogy vannak hibáid, de én ezekkel együtt elfogadlak és szeretlek téged"? Nyilván mindkettőnknek törekednünk kell a jóra, a tökéletesre, ha szeretjük a egymást. Ha "bajom van veled" és elmondom akkor kötelességem elmondani azt is, hogy szeretettel megpróbálom elfogadni, neked ugyanakkor kötelességed azt mondani, hogy amennyire tudsz javítasz rajta, szeretetből. Nyilván TILOS személyiségében átformálni a másikat!

Tapasztalataim szerint azonban sajnos a mai generációnak nincsen meg az a biztos családmodellről alkotott képe, ami mindenféleképpen szükséges ahhoz, hogy boldog, meghitt otthont tudjanak később teremteni. Csak jön az együttélés. Pár évig. Aztán fájdalom, csalódás, kudarc, keserűség. Biztonságra vágyunk, de mégsem abban akarunk élni! Egyszerűbb ez így! És nehogy félreértsen bárki is, nem szeretnék moralizálni, vagy felelősségre vonni, vagy bárkiről is rosszat feltételezni! Inkább csak aggódom, vagy sajnálom, hogy ez így van. És nem ítélek el egyetlen ilyen gondolkozású, vagy ebben élő embert sem! Inkább azon gondolkozom, hogy én mennyire vagyok hiteles ebben. Hiszen ha hiteles vagyok, akkor talán példát mutathatok olyanoknak is akik eddig máshogy gondolkoztak.

Én hiszem azt, hogy a Család az alapfeltétele mindennek! Szeretnék családot, házasságot! Ahol kötelességem kitartani a Kedvesem mellett! Ahol nincsenek kompromisszumok, zsákutcák!

Szeretnék egyszer úgy hazamenni egy fáradt nap után, hogy az egyetlen és örök feleségem vár a vacsoraasztalnál, egy tányér finom meleg levessel. Vacsora közben pedig elmondhatom, hogy milyen volt a napom, és ő is megosztja velem élete minden pillanatát!
Én így képzelem el...