Valamikor...

Semmim sincs... Talán sohasem volt semmim se. Persze már megint előbújt belőlem a materialista énközpontúság. Dehát mit tegyek, ha egyszer ez van? Hiába nézek az égre. Ott csak esik a hó, de több nem jut. Senkinek.
Magányosak a péntek esték...

Mindenem megvan... Adatott és adatik. Ajándék, amely számon kéretik. De már nem látok senkiben semmit.
Sötétek a reggelek...


Valamikor, valamiért, valakivel elcserélt az Isten, amikor megteremtett engem.
Hidd el érzem nem ide jöttem...

"Kéne valaki, sokszor kéne..."

Na ne!

Miér mindig a majmolt, szájbarágós baromságok kellenek az embereknek? - tettem fel magamban a kérdést, miután kiderült, hogy nem nyertünk meg egy videópályázatot. Önmagában ez nem baj. Mármint, nem baj, ha éppen nem mi nyerünk meg egy pályázatot, nem probléma. Akkor lettem ideges, amikor belenézegettem a győztes videókba. Van egy két tűrhető cucc. De az, hogy idióta megoldásokkal a szájába adom a nézőnek, hogy így és így gondolom... ez szánalmas. Nyilván egy pályázat az pályázat. El kell találni az igényeket. Csak dühös vagyok ennyi az egész. Ha már valamit el akarunk érni, azt tegyük igényesen, és válasszunk igényes alkotásokat! És megint nem azt mondom, hogy mer a miénk az a jó és az a tuti, és azt kell választani. Nem! De azért ne ilyen röhejes videók nyerjenek már. De ez csak magánvélemény, nézd meg te és döntsd el:

Az egyik nyertes videó:

Sok szeretettel!

Sok szeretettel köszöntöm legújabb rendszeres olvasómat, Tomixot!
Megtisztelve érzem magam :D
nahát... egyre többen vagytok már azon a falon!
ez jó mert azt jelenti, hogy itt vagytok! ilyen egyszerű. ja! ennyi! ja! itt vagytok és kész! ja!
nade... ja. Üdv Tomix! :)

Ha itt élnék...

Ha itt élnék a lakótelepen, a csendes utcácska valamelyik házikójának, egyik kis lakásában...

...Felkelnék reggel, és készítenék egy szendvicset. Kinéznék az ablakon, és látnám, ahogyan a köd lassanként elbúcsúzik utcáktól. Nézném, ahogyan egy középkorú, barna kabátos férfi éppen az őszi szombatokhoz mért nyugalommal lép ki a szemben lévő lépcsőház ajtaján, hogy vásárolni menjen.
Visszahúznám a függönyt, készítenék reggelit a kicsi feleségemnek, aztán megnézném, hogy alszik-e még.
Leülnék az íróasztalomhoz, könyvet olvasnék, vagy valamit irkálnék, TV-t néznék, és pihennék.
Megvárnám a delet, amíg megint éhes nem leszek és ebédelnék a kicsi feleségemmel valami finomat. Beszélgetnénk...

Délután lemennék a focipályára játszani a srácokkal. Meccs után leülnénk a padokra és kibeszélnénk az élet nagy dolgait... Jól elfáradnék, aztán visszamennék a kicsi kis lakásomba.
Bevetném magam a fotelba és meccseket néznék, ha a feleségem is beleegyezik... Akár együtt is nézhetnénk...
Megvárnám, míg sötétedni kezd és kinéznék az ablakon. Látnám, ahogyan bandák vagánykodnak az utcán, nézném az embereket, akik sétáltatják a kutyáikat. Mosolyognék, amikor összetalálkoznak, és hallgatnám a vérszomjas ugatást, és azt, hogy "gyere ide". Örülnék, amikor meglátom a fiatal párokat kettesben sétálni a lámpák fénye alatt. Megpróbálnám kitalálni, vajon mi az ő kis történetük... mert mindenkinek van egy története. Aztán amikor már mindenki elment csak bámulnám egy ideig a kihalt utcát, majd megéheznék. Vacsoráznék a kicsi kis feleségemmel, aztán Tv-t néznénk és szeretkeznénk.
Aztán valószínűleg elaludnék...

Ja

ezzel kemeráltunk tegnap: (már amennyire tudtunk ugye...)

Aranyosak a lányok

Életem első live PálFeri előadásán jártam tegnap, mivelhogy most ugye közös produkcióba kezdtünk velük a TVSS-sel. Egyszercsak a nagy kamerázgatás és felvételezés közben ott áll a hátam mögött ez a 3 leányka...

És éljen éljen éljen!! Köszönhetően a csúcstechnológiás fényképezőgépemnek most még Szabina nyelvének intim részleteit is láthatjátok... Hát nem csodás? :)

Ma

Ma megláttam rólad egy porosodó képet...
Mit is gondolhatnék most... rosszat, vagy szépet, nincs értelme már...
Nem hiszek semmiben, talán az emlékét is gyűlölöm
Annak amik voltunk, amivé lettünk, s amivé válhattunk volna talán...
Az... a száraz, elfakult könnycsepp már nem akar küszködni semmiért...
Hiába ülök és látlak szépnek a képen.
Nem tudom, hogy Miért...

Kósza gondolat

Rájöttem, milyen hamar beskatulyázok embereket.
Meert ha ez ennek meg ennek az ismerőse akkor bizony az már ilyen és ilyen ember, és ha ezzel meg azzal beszélget, akkor ő így és így viselkedik...
Neeeeeem szabaaaaad!
Hiszen néha én is olyan emberekkel beszélek és kerülök kapcsolatba, akiktől fényévekre van a saját személyiségem. De ez nem baj. Sőt ez így jó! Mert mindenki más, mindenki eltérő értékeket hordoz, és ha meg tudom találni mindenkiben azt, ami pozitív, ami érték, és közel merem engedni magamhoz, akkor én is és ő is személyiségfejlődésben részesülhetünk.

Watta megfogalmazás...

Viharsziget

Szekrény

A 72 óra hivatalos verziójának készítése közben még az is kiderült, hogy vannak olyanok, akik szekrénynek hiszik a szobámat. Ilyen ember például a 72 óra főkoordinátora Jakab Rita is:

Pillanat

Mennyire másképp értékeljük, és értelmezzük az élet eseményeinket akkor, amikor vannak hosszú távú álmaink, céljaink, terveink az életünkben. Amikor krízishelyzetbe kerülünk, vagy látszólag megoldhatatlan  probléma előtt állunk, vagy amikor csak haragszom a másikra... Mennyire de mennyire szűk látókörűek vagyunk, ha a pillanatnyi történéseinket nem tudjuk beleágyazni a életcéljainkba. Mik a mi életcéljaink?

Olyan szép látni azt, amikor a pillanatnyi nehézség, pillanatnyi krízishelyzet bele tud ágyazódni az életeseményeink láncába.
Amíg nincsenek álmaink, céljaink, addig nem tudjuk felfogni a pillanatokat sem, hiszen teljesen más jelentést tulajdonítunk nekik, mint amilyeneket valójában tulajdoníthatnánk.

(Gondolatok PálFeri atya előadása után egy ködös vasárnap estén...)

Ez mekkora baaaazz!

Pont a minap írtam bemutatkozást egy weboldalra, melyben megfogalmaztam, hogy nem szeretem igazán a tuctuc féle zenéket. Sőt, nagyon is távol állnak tőlem.
Erre tessék, most nézzed meg!! Olyan zenét találtam bazz hogy beszarsz.
Erre mekkorát lehetne partyzni...
(az első másfél percet offold ki)

Így nézünk mi ki

Egy szerda esti napszemüveges Crash adás a Szie stúdióban:

Fireflies

Nahát

Milyen pesszimista és lehangoló ez az előző bejegyzés...
Pedig nem is vagyok az. :)

De ami tényleg fontos, amit Krisz. is említett a kommentben. A megújulás, a hibák felismerése, a biztos alapra való építkezés...
naja:)

Gondolatok az autóban...

Ülök a kocsiban, koptatom a lámpák fényétől megizzadt sárga aszfaltot és közben egyre csak gondolkozom... Töröm a fejem. Azokon jár az agyam, amiket az egyik jóbarátomnak mondtam az imént fönn a domboldalon.

Hogyan is volt, hogy...?
Igen amiket az érzésekről meséltem neki. Hogy nem tudom ki vagyok. Hogy nem tudom mit érzek. Nem tudom, vajon szeretem-e az édesanyámat, édesapámat, nem tudom vajon köt-e még valami azokhoz az emberekhez, akik olyan sokat jelentettek nekem régen. A barátaim... Szeretem őket? Örülök nekik, amikor meglátom őket hosszú hosszú hetek, vagy hónapok után egy találkozón, vagy csak már megint az jár az agyamban, hogy mennyire jó érzés, hogy ennyi ismerősöm van? Hogy én milyen jó és nagyszerű ember lehetek!Néha mintha nem szeretnék senkit, csak önmagamat. Pusztító önimádat...

A Kedvesem... Na igen, talán Ő az egyetlen, akiről el merhetem mondani, hogy az önzetlenségre törekszem vele kapcsolatban. Hogy a kedvét keresem,, hogy tudatosan is szeretni akarom. De azt mondtam az imént a barátomnak a kocsiban, hogy nem tudom azt, vajon fájna-e a párom hiánya, ha nem lenne. Ha tegyük fel, soha többé nem láthatnánk egymást. Vagy szakítanánk. Mi lenne akkor...?

És erről eszembe jut az, hogy mennyire de mennyire közömbös lettem az emberek iránt. Mennyire de mennyire közömbös lettem a helyzetek iránt. Isten iránt. Az életem iránt!! Mert azt sem tudom megmondani, hogy hiányozna-e a társam, ha nem lenne, vagy csak egyszerűen fölül tudnék emelkedni rajta? Nem tudom megmondani, miközben minden gondolatom csak azon jár, hogy holnap újra ott leszek nála és végre megint láthatom majd, amikor rám mosolyog. Az a mindent elfeledtető mosoly... Az hiányozna...

Biztos vagyok abban, hogy érzek! Hiszen emberből vagyok én is!
Mindannyian érzünk! Az ember legősibb vágya az, hogy szeressen, és szeretve legyen! A lelkébe van írva a teljes boldogság! Aztán jönnek a hétköznapok... A nap, amikor egyszer csak azt veszed észre, hogy kedvetlenül térsz haza a munkából, amikor cserben hagynak, amikor csalódsz az emberekben, az elképzeléseidben. Az ember észre sem veszi és elfedi a lelkét a mindennapok gyorsasága. És egy nap már nem is tudja mit érez... És nem marad más, csak a közöny. A butaság és az értetlenség közönye.

Valahol elvesztem. Nem tudom, hogy hol és mikor, de megváltoztam. Az a tüzes, mindenért rajongó, és rácsodálkozó elme már nem él. De egyvalami megmaradt bennem. Az Isten iránti vonzalom. A szeretetre való képesség.
Hosszú útra indulok...