Egyedül

Minden karácsonyi szünetben ez van. Mármint, hogy hagyjon engem mindenki békén, jól meg vagyok itthon magamban, tanulgatok, TV-t nézek, számítógépezek, stb... Úgy értem marhára nem vágyom társaságra.
És ez mostanában nem csak a karácsonyi szünetre érvényes. Hanem úgy általában is. Nem érdekelnek az emberek, a közösség, semmi. Nincs kedvem megosztani magam. Pedig mindenki azt mondja júúúj mekkora társasági lény vagyok. Pedig ez nem így van...

Jól elvagyok így magamban. Ez meg hosszútávon nem lesz jó tudom...

Ennyit erről.

Védünk egy eszmét, védünk egy elképzelést.
"Jajjj jajj, ugye nem a barátnődék házában alszol szilveszterkor, hanem az egyik ismerősénél?" "Jajjj jajj, mert milesz, júúúúúj, jajjajjajjajj..."
Cseszd meg!! Ezen nem illetem jelzővel mennyire ki tudok akadni. De nagyon! Annyira, hogy ilyen szépeket írok ide a blogra.
Ez az amit úgy hívok csak szimplán: bigottság. Ja hogy szabadelvű vagyok? Ja kérem! Lehet engem békén hagyni!! Akkor szabadelvű vagyok és? Más meg egy bigott! Most jobb így?
Ez az amivel iszonyatosan fel lehet engem húzni. Mi az, hogy ha például a barátnőm átjön 60 kilóméterről arrébb ide Gödöllőre egy esti koncertre nyáron, akkor jaajj nehogy nálunk aludjon kint a konyhánkban, mert júúj jajj, jáááj... Inkább le se jöjjön. Mi ez????? Könyörgöm!!!! Mi ez a felfogás??? Mint a hímes tojást úgy védjük a szüzességet. Jajj nehogy, júúúj jajj, mert ha kinn alszik a konyhában, akkor éjszaka nyilván kilopózom hozzá. Persze!! Nyilván! Ilyen vagyok nem??
Jaaaaj csak nehogy náluk aludjak szilveszterkor, jajj nehogy, mert akkor júúúúj jajjj és hájájáj... jajj mi lesz akkor...
Számtalan KERESZTÉNY családot ismerek, ahol valami nagy csoda folytán nem gond az, hogy ha a házban alszik a lány, vagy a fiú. Még csak azt sem mondom, hogy egy szobában, azt meg hogy egy ágyban... nahát ezt még ki sem merem ejteni. És jééé számtalanszor aludtak egymásnál, és őrzik a tisztaságukat!!!Mert ők így gondolják!

Valahol úgy érzem, baromira nem azon múlik, hogy most egymásnál alszunk-e néha akkor, amikor TÉNYLEG, valóban erre van szükség, úgy értem, amikor a helyzet úgy hozza, hogy ott kell maradni a másiknál. Az, hogy valaki lefekszik-e a másikkal, vagy nem az nem ettől függ!! Elhatározás kérdése. Közös döntés kérdése. Akik úgy döntenek, hogy nem, azok nyilván nem fognak minden éjszaka a másiknál aludni. Csak amikor szükséges. És okosak lesznek. Akik meg úgy döntenek, hogy igen, és lefekszenek egymással, azokat meg lehet bigott módon védeni, hogy jaaaj ne aludjanak egymásnál, de felesleges. Ha meg akarják tenni, akkor úgyis megteszik.

Ennyit erről...

Hogyan tudnék szeretni?

Kapcsolatba kerültem mostanság egy családdal, akiknél a viszonyok nem éppen a legjobbak a felek közt. Aranyosak rendesek, meg minden. De legbelül mégiscsak boldogtalanok.
Rossz házasság, mély fájdalmak, gyászos emlékek, depresszió, alkoholizmus. Persze mindez, ahogyan én látom és tudom.

Felvetődött bennem a kérdés, hogyan tudnám ezeket az embereket szeretni? Azokat az embereket, akik akkorát csalódtak már az életben, hogy teljesen másképp értelmezik és realizálják az örömöt, a boldogságot, a szeretet, mint mondjuk én, vagy a barátaim. Azokat az embereket, akik felé, ha kinyílsz, és adni próbálsz valamit a saját boldogságodból, és pozitivizmusodból, akarva akaratlanul is ragaszkodni kezdenek hozzád. Azt is mondhatnám, "rád ragadnak". Najó, nem olyan durván, de érzelmileg mégis így van. Legalábbis én ezt érzem.
Én bolond, bármennyire is vágyom rá, hogy valamit segíthessek ezeknek az embereknek, valahogy átadjam nekik az életnek azt az örömét, amit ők talán már régen nem éreztek... több mint 40 év korkülönbséggel, lássuk be elég kicsi a sanszom. Nem kezdhetem el osztani az észt, vagy eszetlenül tanúságot tenni valami szép dologról. Nem egyenrangú a viszony. Mégis, hogyan adhatnék valami kis örömöt ezeknek az embereknek? Valami olyat, ami hosszú távon boldogabbá tehetné őket? Valami olyat, ami segíthetne változtatni valamit. Csak valamit! Egy kis dolgot.
Vagy nem ez lenne a feladatom...?

SMS Szenteste

"jó lesz látni téged :) hiányzol..."

Igazán

Valami rémes, édes érzés idebenn
Tudom, hogy érintenél de elvakít belül a félelem,
És csak a hangtalan ének feszül a mélyben...
Csitítod magad, mint a diktatúra idejében.

Némán hagyod, hogy ezt tegyék veled,
Én azt reméltem ennél kedvesebb az életed...
De te azt hiszed már mindent láttál,
Pedig sohase kerested azt, amire igazán vágytál.

Borzalmas

Ákos - Keresem az utam by Vastag Csaba
Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy érdemes-e megpróbálkozni bármi olyasmit építeni, amely szép és eredeti akar lenni, ha sokaknak csak a szar kell...? Giccs, külsőség, hangulat. Ennyire van csak szükség.
Hol élünk???

Na remek

Hát így legyen ötösöm a lottón.
Lement a foci, sikeresen, tök jó volt minden, és pár óra múlva már meg is érkezett a karácsonyi hapciadag. Remek! Na de mind1. Örülök és hálás vagyok, hogy a focit legalább még megérhettem. Most meg majd melegítem a pofámat, csinálok forró levest, odaülök a tűzhöz... Ja meg még meg kéne venni az ajándékokat... Hjaajjjajj... szííííváás.
De azért maradjunk pozitívak az élet szép!
Bakker tökre úgy fogalmazok néha mint Kriszti... wáááá

Csak neee

Mindenki beteg. Köhög, prüszköl, taknyol, stbstb...
Természetesen én sem maradok ki általában a sorból ilyen alkalmakkor. Úgyhogy már várom az idei adagot. Sőt, már érzem is a kezdetleges csírákat! És persze mindig mikor tör rám? Na mikor? Amikor a legjobban benne vagyok mindenben. Pl. ott lesz a vasárnapi foci (www.ifigodollo.hu). Addig muszáj lenne kitartanom. Könyörgőőőőőm!!!! Annyira utálom, amikor nagyban szervezkedek ide megyek oda megyek holnap majd ezt és ezt kell elintéznem és... egyszercsak jön a khömmkhömm, hapcitüszi láz, stb. Utálom!!
Csak vasárnapig neee. Könyörgöm!! Utána bármi jöhet. (najó azér ne jöjjön semmi)
Wáááááááááá :)
Amúgy minden szép és jó, szerdán az év utolsó Crash adása a Leszrádión!!!

Másfél évvel ezelőtt

Így néztem ki he:

Ígéret szép szó...

Ja ígértem még pár bejegyzéssel előtt a PálFeris videót, amit a www.palferi.hu születésnapi partijára csináltunk.
Íme:

Amúgy meg:

Let it snow let it snow let it snow

Csütörtök este.

Kéne valamit írni...
Nincsen semmi. Dühös vagyok. Mint oly sokszor.
Bigott, begyöpösödött, régimódi felfogások mindenhol.
Az ember tehetetlen. Mármint hogy én.
Elfogadni nehéz. Az embert, a helyzetet, az időt.
Azt akarom, ne mondja meg senki, mit hogyan csináljak! Dolgozni akarok, saját lakásban saját életet élni, saját akarattal. Vajon jobb lenne úgy?

"A másik ember ajándék"

Péntek éjszaka még az utolsó simítások a pálferis szülinapi videón. Kevés alvás sok munka ez az élet rendje, de nem rossz így...

Aztán meguntam. Nem akarok itthon maradni, lemegyek a vácszentlászlói galgásra. És jól teszem, mert valaki azt kéri öleljem meg. Jól esik. Fontos nekem...
Aztán még a Winklerrel is nevetgélünk kicsit. Gördülékeny a viszony köztem és az emberek között. Önmagamat adhatom és ez jó. Meg kell tanulnom szabaddá válni a megkötöttségektől, ahogy PálFeri mondaná helyesen kell élnem a relatív szabadságommal. Merthogy csak relatív szabadságunk van az életben. Teljesen sosem lehetünk szabadok! De ez így jó, és lehet boldognak lenni így!
Vidám csoportbeszélgetés, új arcok, tök jófejek és aranyosak. Majd a gitáros szolgálat a templomban, amit mindig élvezek. Nem tudom miért. Egyszerűen ott van a helyem!
Majd még kajálni sincs időm máris indulunk a pálferis bulira be Pestre.

Tök nagy élmény volt számomra, amikor Rékával beszélgettem egy kicsit az este elején. Valahogy mindig is más dimenzióban képzeltem el őt, mint magamat. Ugye milyen sokszor van ez? Úúúú ő másmilyen mint én, ő nem az én világom, biztos nem értenék szót vele, nem, valahogy nem. Aztán amikor ezt fölül tudom múlni önmagamban, akkor mindig kiderül, hogy jééé a másik ember ajándék. Így volt ez vele is. Nameg aztán a mi kis 72 órás főszervező Ritóczunkról ne is beszéljünk!! Az az ember! Beszarás! Nagyon bírom. És tudod ez is furcsa. Márminthogy, 10+X év korkülönbség van köztünk, és mégis, "mintha évek óta ismernénk egymást", amint ezt megfogalmaztuk egymás közt borozás közben. Rájöttem, hogy ő is nagy ajándék nekem.

Másnap 10kor kelés, pár fontos és halaszthatatlan telefon, majd megyek Szadára egy újabb ajándékért, VB-ért. Persze beleragadtam a hóba... pontosabban a jégbe. De túléltem, és a kocsi is. Mentünk kajálni.
Aztán már máshol, kicsit később: Mikulásnak öltöztem. Most én lettem ajándék pár kisgyerkőcnek. Olyan jó látni a csillogást a szemükben...
Aztán vissza VB-hez, húzzunk röpimeccsre.

Lágy jazz a kocsiban hazafelé. Elfáradtam...

The Social Network

Hogyan?

Ülök fáradtan a gép előtt. Egész délután a pálferis cuccot vágtam. Tudod, az amit majd szombaton fogunk levetíteni a 2 éves bulijukon. Na mind1. Bővebben nem magyarázom el, majd szombat után felteszem ide. :)

Kattog, kattog, kattog...
Amik ilyenkor foglalkoztatják az embert. Merre tovább? Akár továbbtanulás terén, hivatás terén, akár az emberi kapcsolatok, párkapcsolat terén. Egy fiatalt ezek a kérdések foglalkoztatják, ez teljesen érthető.
Rájöttem óriási súlya van azoknak a döntéseknek, amiket most hozok. Amikor a Gospel napján voltunk, azt hiszem Pintér Béla is ilyesmikről nyilatkozott egy interjúban. Hogy egy fiatalt mennyire, de mennyire meghatároznak a döntései. Kezdem látni, hogy pár dolgot már el is tékozoltam 19 éves létemre. Olyan dolgokat, amiket már sohasem élhetek át újra. Vége, kész, ennyi.
Fura, hogy a halálon gondolkozom ilyen fiatalon. Úgy értem inkább, hogy fokozatosan realizálódik bennem, hogy bizony csak egy életem van. És ha most 10 évvel fiatalabb lennék...  mennyi mindent másképp csinálnék.
Hogyan döntsek most? A jelen pillanatban... ez az ami sosem látok tisztán...