Lófing (a pillanat hevében)

Vannak dolgok, amiktől bármennyire akarok nem tudok megszabadulni. Olyan megkötözöttségek, amik gátolnak abban, hogy igazán boldog legyek, mertugye, ha megkapnám mindazt amire vágynék, na az lenne a legjobb, és természetesen mindig csak boldog lennék, de mivel ugye ez a verzió nem áll fönt sajnos, arra kell magam ránevelnem, hogy az elvárásaim, a megkötözöttségeim szintjeit lejjebb adjam. Ami meg fosul nehéz ugye. Legalábbis nekem. Ez olyan mint a bagó. Bakker, azt is egyre többször kívánom.
De basszuskulcs! Mér nem lehet egy kicsit legalább, egy icikepicikét többet? Nem kell sok. Csak mondjuk egy csoki helyett kettő, vagy 60 liter benzin 40 áráért, meg satöbbi. Jó ezek kisarkított példácskák, de a lényeget talán fedik.
Elégedetlen vagyok!
És azután sóvárgok ami nincs, ahelyett, hogy azt értékelném, ami van. Najó de ha van, akkor meg már miért ne lehetne többet belőle kihozni ugye?
Áhh... Ördögi kör. Ilyenek vagyunk. Mindig többre vágyunk annál, mint ami van. És ez jó is, mert ezáltal céltudatosságunk és tenni akarásunk szintje megnövekedik, de ha meg az ember nem éri el, vagy nem kapja meg, amit szeretne, akkor meg egy idő után már nem tud mit kezdeni a helyzettel. Csak stagnál a nagy lófing kellős közepén.